Oktatási Hivatal fontos közleménye
Közeledik
a téli szünet és az iskolai influenza elleni
kampányoltások első szakaszának a vége. A
2009. november 2-án megkezdett iskolai
kampányoltások sikerét jelzi, hogy ennek
keretében mintegy félmillió gyermek
részesült a világjárványt okozó
influenza elleni védőoltásban.
Az influenzaoltás egyéni védelmet nyújt az
oltottak számára. Ha elég sokan oltatják be
magukat, akkor lehetőség van a közösségi
védelem szintjének elérésére is,
amelynek eredményeként az influenzavírus
terjedése visszaszorul. Ehhez azonban legalább 60%-os
eredményt kell elérni. Az iskola számára a
minél magasabb átoltottság elérése
azért is fontos, hogy a tanítás
téli-tavaszi hónapok során is zökkenőmentesen
folytatódhasson anélkül, hogy az iskola
tanítási szünet elrendelésére
kényszerülne.
Az utóbbi hetek járványügyi eseményei
azt mutatják, hogy a jelenlegi influenzajárvány
során a gyermekek és a fiatal felnőttek
körében történik a legtöbb
megbetegedés. Súlyos lefolyású
megbetegedések előfordulnak nem csak a kockázati
csoportba tartozók, hanem az egyébként
egészséges ifjak között is.
Az utóbbi napokban, hetekben a járványügyi
helyzet, valamint a súlyos kimenetelű megbetegedésekről
érkező hírek hatására növekedett az
oltási hajlandóság, és mind többen
kérik a védőoltást. A háziorvosoknál
és az oltópontokon is folyamatosan növekszik az
oltásban részesülők száma. Még nem
késő élni a megelőzés lehetőségével,
ezért kérjük Önöket, hogy még
egyszer ajánlják fel a lehetőséget mindazoknak a
szülőknek, akik eddig még nem oltatták be
gyermeküket. Hasonlóképpen biztosítsák
mielőbb a védőoltást az iskolában még
oltatlan dolgozók számára is.
Azt javasoljuk, hogy az iskolában minden
körülmények között ismételjék
meg az oltási kampányt. Természetesen mind a
tanulók, mind az iskola dolgozói részére az
oltóanyag korlátlanul és ingyenesen
rendelkezésre áll, s változatlanul az ÁNTSZ
illetékes kistérségi intézeteinél
rendelhető meg.
A Fodor József Iskolaegészségügyi
Társaság vállalta, hogy szakmai tanácsokkal
segíti az iskolák tevékenységét a
pandémiás influenza védőoltási
kampány során. Vállalták, hogy
összegyűjtik az oltási kampány során
felmerülő kérdéseket és
problémákat, és segítenek azok
megoldásában. Kérjük Önöket,
éjenek ezzel a lehetőséggel, és
kérdéseiket küldjék meg az iskolaioltás@oszmk.hu e-mail címre, ahol a szakemberek igyekeznek azokat megválaszolni.
Budapest, 2009. december 8.
Üdvözlettel:
Dr. Székely Tamás
Dr. Hiller
István
egészségügyi miniszter
oktatási és kulturális miniszter